A név eredete
Miért éppen LilyPond?Han-Wen: Még 1996-ban kezdtem el foglalkozni a Lilyvel (mi csak így becézzük a LilyPondot). Akkoriban én és Jan egy amatőr szimfonikus zenekarba jártunk. Bele voltam zúgva egy nagyszerű lányba a zenekarból: a neve Suzanne volt, fuvolán és csellón is játszott, és (természetesen) úgy gondoltam, nagyon csinos.
Abban az időben Jan egy Roos nevű lánnyal járt (Roos a rózsa holland neve), aki szintén csellózott. Ismertem egy Rosegarden nevű szoftvert is (ez egy MIDI-szerkesztő, és képes a MIDI lekottázására). Amikor megtudtam, hogy a „Susan” név a „liliom” héber megfelelője, elhatároztam, hogy az új programomat „LilyPond”-nak keresztelem el, ami „vízililiomokkal teli tavat” jelent. Úgy éreztem, ez a név tökéletesen jellemzi az életemet.
Bizonyos dolgok elmúlnak – a két lány, a csellók és a zenekar mind eltűntek az életünkből. A LilyPond azonban megmaradt. Egy kiforrott programcsomaggá vált az évek során, jókora felhasználói bázissal és szép jövővel. A legjobb az egészben, hogy még mindig élvezzük, ha dolgozhatunk rajta.
Mellesleg az említett Rosegarden is virul, és többek között tud LilyPondba exportálni.
Vissza a köszönetnyilvánításhoz